Nekem nem jelentenek fáradtságot, sőt. Ők azok, akik nap mint nap bearanyozzák életem. Azért nagyban segít az, hogy van egy ismerősöm, aki állateledeleket árul. Ott olcsóbban be tudom szerezni azokat a dolgokat, amikre szükség van. Nasikat, homokot és minden félét.
2008.01.14. 18:38 aranyhal11
Csinjeim története
Tesómmal egy pécsi állatkereskedésben jártunk, épp halakat kerestem az akváriumomba. A kereskedés közepén egy ketrecben ott volt két csincsilla. Nem is igazán foglalkoztam velük, a halakat figyeltem, milyet is vigyek haza. Ezalatt tesóm bűvölte a csiniket. Az egyik sikeresen meg is harapta :P . Nagyon tetszettek neki, ám a borsos áruk volt a kis szőrmókoknak. Mondta is, hogy szeretne majd egyet, mire leintettem, ilyen neked nem való. (Nem éppen egy gondoskodó típus.) Nekem nem is tetszetek. Eltelt 1-2 év. Unalmamban az interneten böngésztem, és rábukkantam egy csincsillás oldalra. Elkezdtem tanulmányozni őket, egyre jobban megismerni szokásaikat. Elhatároztam, hogy nekem is kell. Kb fél évig olvasgattam csak róluk, beszereztem az összes információt, amit tudtam. Eljött az ideje, hogy nekem is legyen egy. Ekkor még nem gondoltam, hogy ennyire megszeretem őket. Érdeklődtem több helyen, mennyiért adják a csiniket. Egyszer valaki megkérdezte: "egyáltalán mennyit szánok rájuk". A válaszom 4-5000 Ft-t volt. Gondolom elég furcsán nézhetett, mikor meghallotta. Hisz tudjuk, hogy minden felszereléssel nem ennyibe kerül. Aztán találtam egy hírdetést. Cegléden eladó két csini, egy black velvet és egy standard egész lakásukkal, minden csecse-becsével együtt 15000Ft-ért. Ekkor már nagyon szerettem volna csiniket, és jó ajánlatnak tartottam. A szüleim tiszta bolondnak néztek, hogy ennyi pénzt kiadok, pláne, ilyen messzire megyek. Ezeknek ellenére elmentem Ceglédre, és enyémek lettek a hőn áhított állatkák. Ezek után továbbra is keresgéltem az interneten, újabb és újabb információk után. A kutatásban addig jutottam, hogy egyre több színes csinit láttam, amikbe egyből bele szerettem. Ekkor jött a megvilágosodás, minden féle színű csiniből kell legalább egy. Egymást követték az ide érkező csinik. 2005 dec. 5-én az első kettő. 2006 jan. 14-én két standard lány és így tovább. A várható babák alatt, akit érdekel megnézheti, hol tartok.
Nekem nem jelentenek fáradtságot, sőt. Ők azok, akik nap mint nap bearanyozzák életem. Azért nagyban segít az, hogy van egy ismerősöm, aki állateledeleket árul. Ott olcsóbban be tudom szerezni azokat a dolgokat, amikre szükség van. Nasikat, homokot és minden félét.
Nekem nem jelentenek fáradtságot, sőt. Ők azok, akik nap mint nap bearanyozzák életem. Azért nagyban segít az, hogy van egy ismerősöm, aki állateledeleket árul. Ott olcsóbban be tudom szerezni azokat a dolgokat, amikre szükség van. Nasikat, homokot és minden félét.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.